A rá gyakorolt túlzott nyomás miatt ölette meg apját és testvérét egy kiskorú Kínában - számolt be a bizarr esetről a Hszinhua hírügynökség. A közép-kínai Honan tartománybeli középiskolás 49 éves apját és 20 éves nővérét vasárnap hajnalban találták holtan a…

Két tinédzser diák lett öngyilkos a kelet-kínai Csiangszu tartományban egymástól függetlenül ugyanazon a napon azért, mert nem tudták a házi feladatukat időben elkészíteni - számolt be az esetekről a China Daily című angol nyelvű napilap pénteken. A Hszie családnevű 13 éves…

A jövőben fokozott ellenőrzésre számíthatnak a Kínában tanító külföldiek, miután rövid időn belül két, gyerekekkel kapcsolatos szexbotrány is rámutatott kínai "átvilágításuk" hiányosságaira. Egyik eset sem Kína területén történt, ugyanakkor az országban élő…

Alkalmazottaival csináltatta rendre 12 éves lánya leckéjét egy vállalkozó Kínában. A kilenc alkalmazottnak általában számtanleckét kellett írni, vagy makettek készítésén görnyedezni, ám legutóbb már éjszakákba nyúlóan dolgozott az egész csapat egy házi feladaton.…

Iskolakezdés előtt nem engedték ki időben kollégiumukból egy közép-kínai általános iskola diákjait, s végül az ajtónyitáskor az egyetlen szűk kijáraton át kiözönlő több száz gyerek négy társukat halálra taposta, 11-en megsérültek, közülük hárman súlyosan -…

Évről évre többen térnek vissza külföldi tanulmányaik befejeztével Kínába az ország kínálta javuló lehetőségek miatt - állítja egy új felmérés. A kínai oktatási minisztérium alá tartozó, a külföldön élő kínai tudósokat egybegyűjtő szakmai szervezet (OCS) által…

süti beállítások módosítása