Elégedetlen a kínai lakosság a pekingi vezetés környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységének átláthatóságával kapcsolatban - derül ki egy frissen közzétett jelentésből. A kínai lakosság több mint 60 százaléka szerint nem közöl elegendő információt a kormány a…

Kínának, a világ második legnagyobb gazdaságának egyre nagyobb árat kell fizetnie a környezet szennyezése miatt a gyors növekedésért - állítják egy közelmúltban publikált kormányzati jelentés készítői, akik szerint 2010-ben meghaladta az ezer milliárd jüant (160 milliárd…

Három éven belül 1500-ra növelik Kínában azoknak a levegőminőség-ellenőrző állomásoknak a számát, amelyek az egészségre legkárosabb, 2,5 mikron nagyságú finom porszemcsék koncentrációjának mértékét is képesek lesznek mérni - számolt be a hétvégén a kínai média,…

Megállapodott a pekingi önkormányzat egy olasz céggel, hogy a szálló por kiszűrésére is alkalmas eszközt vásárol, amelynek kipróbálására elsőként a fővárosi önkormányzati dolgozók kapnak lehetőséget - jelentette a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) értesülése alapján a…

Korántsem Peking levegője volt a legszennyezettebb januárban Kínában, a főváros csak a kilencedik a listán - derül ki a környezetvédelmi minisztérium statisztikáiból. A hét végén közzétett adatok szerint az elmúlt hetekben a világsajtóban szenzációt keltő fővárosi…

Japán tárgyalásokat kezdeményezett Kínával az onnan érkező légszennyezés kezeléséről pénteken, ugyanakkor Tokió belföldi akciótervet fogadott el a kérdéssel kapcsolatban. A tokiói külügyminisztérium japán sajtójelentések szerint arra kérte Pekinget, hogy február második…

A védőmaszkok és a légtisztítók piaca is virágzik a szmogtól szenvedő Kínában, miközben a környezeti helyzet a tőzsdei papírokat is befolyásolja. "Új divat" hódít a kínai nagyvárosok utcáin: minden korábbinál többen hordanak védőmaszkot az ország hetek óta súlyos…

Az elmúlt hetek negyedik szmoghulláma érte el a kínai fővárost, amelynek lakói közül kedden néhány óra leforgása alatt tízezrek szorgalmazták egy levegőtisztasági törvény elfogadását az interneten. A közvélemény-kutatást Pan Si-ji, a közismert kínai ingatlanfejlesztő…

A megfelelő jogi szabályozás hiányának következménye a rendkívüli kínai környezetszennyezés, ami ellen évtizedekkel ezelőtt kellett volna tenni - nyilatkozta a South China Morning Postnak a kínai környezetvédelmi ügynökség korábbi vezetője. Csü Kö-ping - aki az ország…

A levegőszennyezettség pontos adatainak időben történő nyilvánosságra hozatalára hívta fel a helyi környezetvédelmi illetékeseket a kínai szaktárca - közölte az állami média kedden. A környezetvédelmi minisztérium körlevele a levegő minőségének alaposabb mérésére és…

Kínában vannak a világ legszennyezettebb városai, a kelet-ázsiai óriás minden más országnál nagyobb környezeti kihívások előtt áll - írja a Cajcsing újság, a hatalmas kínai szmog idejére időzített összeállításában. A lap az Ázsiai Fejlesztési Bankot (ADB) és annak…

A csak igen lassan eltűnő, fullasztó pekingi "megaszmog" vészhelyzetekre kidolgozott intézkedésekre indította a kínai főváros vezetőit, miközben az országos sajtó és a közösségi média intenzíven foglalkozik az okok és a helyzet kezelésének kérdéseivel. A szabadtéri…

Kilenc tonna mérgező vegyszer került egy vegyi üzemből egy észak-kínai folyóba, amelynek következtében egymillió ember maradt víz nélkül - tudósított az esetről a sina.com hírportál. A szennyezés még december végén történt, a helyi hatóságok ugyanakkor csak a hétvégén…

Szigorúbban monitorozzák a környezetszennyezést az idei évtől Kínában: 74 nagyváros naponta közli januártól a helyi légszennyezettség mértékét. A környezetvédelmi minisztérium év elején hatályba lépett új szabályozása értelmében a városoknak a levegő szén-dioxid-,…

A légszennyezettség a korábban feltételezettnél is több halálesetet és gazdasági veszteséget okozhat Kínában - mutat rá a Kelet-Ázsiai Greenpeace és a Pekingi Egyetem közös tanulmánya. Az úttörőnek számító jelentés az egészségre leginkább ártalmas finom porszemcsék,…

Jelentős összeget fordít az évtized közepéig Kína a nagyvárosaiban a légszennyezés elleni küzdelemre - jelentette be a környezetvédelmi minisztérium. A hatóság honlapján olvasható információk szerint összesen 350 milliárd jüant (12,3 ezer milliárd forint) költenek majd a…

süti beállítások módosítása