Okinava szigete, illetve a Rjúkjú szigetcsoport feletti szuverenitás "átgondolását" vetette fel két kínai kutató szerdán a Zsenmin Zsipao című központi pártlap hasábjain, máris nagy érdeklődést kiváltva a külföldi, különösen a japán médiában. A legdélibb japán…

Kínai őrhajók a Kelet-kínai-tengeren végzett rutinjárőrözés közben a Tiaojü-szigetek körüli vizeken japán hajókra bukkantak - közölte a kínai állami óceánügyi hivatal tájékoztatása alapján a Hszinhua hivatalos hírügynökség kedden. A hivatal közleménye szerint, amint…

Vietnam azzal vádol egy kínai hajót, hogy üldözőbe vett egy vietnami halászhajót dél-kínai-tengeri vizeken, a vitatott hovatartozású Paracel-szigetek közelében, majd tüzet nyitott rá, felgyújtva ezzel a hajó kabinját, emellett Kína és Dél-Korea is tiltakozását fejezte ki…

Japán 12 hajóból álló, két helikopterhordozót is magában foglaló különleges egységet készül felállítani a kelet-kínai-tengeri vitatott hovatartozású szigetek védelmére - jelentette be kedden a japán parti őrség. Az osztag három év alatt fog összeállni, összesen 600 fős…

Egy tajvani halászhajó tart a kelet-kínai-tengeri vitatott hovatartozású szigetekhez - jelentette a kínai média szerdán. A Boldog család nevű hajót - amelynek fedélzetén hét, nem kormányzati szervezetekhez tartozó aktivista és a héttagú legénység tartózkodik - a tajvani parti…

Kína az idén kiterjeszti iskolai honvédelmi oktatását, s abban kiemelt szerepet szán a tengerjoggal kapcsolatos kérdéseknek - jelentette hétfőn a kínai média. A tantárgy magában foglalja a tengeri jogok védelmének és az ország ez irányú érdekeinek a témakörét, továbbá az…

A szigetvitában Tokió mellett a napokban tanúsított határozott amerikai kiállás nagy változást jelent Washington eddigi nyilvános hangvételében, ami bonyolítja a helyzetet és valószínűleg tovább mélyíti a Kína és Japán közti konfliktust - vélik a médiában megszólaló…

Kína térképészeti céllal hamarosan földméréseket végez a kelet-kínai-tengeri vitatott hovatartozású szigeteken és zátonyokon - erősítette meg az állami térképészeti hivatal kedden Pekingben.  A hivatal sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az országhoz tartozó…

Kína folytatja a rendszeres járőrtevékenységet területi vizein a Kelet-kínai-tengeren és a Dél-kínai tengeren egyaránt - közölte az állami óceánügyi hivatal vezetője. "Egy élesebb és a korábbinál sokkal bonyolultabb helyzetben nagyobb felelősséggel, rendületlenül…

11 komment

Címkék: sziget

A japán védelmi minisztérium adott esetben figyelmeztető lövésekkel riasztaná el a vitatott hovatartozású tengeri területek légterébe betérő kínai repülőgépeket - derült ki japán sajtóértesülésekből. A kínaiul Tiaojü-, japánul Szenkaku-szigetek hovatartozása körüli…

Továbbra is "rendszeres küldetéseknek" tekinti a kínai külügyminisztérium a járőrözést a kelet-kínai-tengeri vitatott hovatartozású szigeteknél - adta hírül a China Daily szerdán. Tokióban a külügyminisztériumba hívatták a kínai nagykövetet, aki visszautasította a japán…

Kína legnagyobb halászati őrhajója, a Jücseng 206 első útjára indult a Kelet-kínai-tenger vitatott hovatartozású szigetcsoportjához, hogy azok közelében járőrtevékenységet végezzen - számol be az agrártárca illetékes hivatalának közlésére hivatkozva a China Daily című…

Japánnak meg kell tanulnia, hogyan tud jól kijönni szomszédaival - hangoztatta a kínai külügyi szóvivő, Hung Lej (Hong Lei) csütörtökön, amikor a japán külügyminiszternek a francia Le Figaróban megjelent írására reagált.     Pekingben ezzel egy időben…

süti beállítások módosítása