Kínában a jövedelmi egyenlőtlenségeket kifejező Gini index csökkenő tendenciát mutat ugyan, de még mindig magas - közölte a kínai statisztikai hivatal vezetője pénteken, miután több mint egy évtized után ismét hivatalosan közölték a mutató tavalyi értékét.

A Ma Csien-tang irányítása alatt álló intézmény 2000 óta először tette közzé az elosztás egyenlőtlenségeit kifejező Gini együtthatót. Korábban arra hivatkoztak, hogy pontos kiszámítása az országban rendkívül nehéz, mivel különösen a tehetősebb adatszolgáltatóktól nem kapnak valós számokat, s ezért nem képesek a tényleges jövedelmi viszonyokat bemérni. A 0 és 1 közötti skálán 0 a legjobb érték, míg az 1-es fejezi ki a legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenséget. Elemzők szerint a 0,4 érték az, ahol a társadalmi elégedetlenség már érezhetővé válhat. A most nyilvánosságra hozott adatok szerint az együttható 2012-ben 0,474 volt, némileg tehát "jobb" a 2011-ben mért 0,477-nél és a 2008-as csúcsnak számító 0,491-nél. "A 0,47 és 0,49 pont közötti értékek azt mutatják, hogy a jövedelemelosztásban a rés viszonylag nagy" - magyarázta Ma.

 A hivatalvezető utalt rá, hogy a Világbank Kína Gini indexét 2008-ban 0,474-re tette, míg - legutóbb - 2005-ben 0,425-ben állapította meg. A Hurun Report felméréséből az derül ki, hogy Kínában 2,7 millió dollármilliomos és 251 milliárdos él, miközben - ENSZ-adatok szerint - a lakosság 13 százalékának 1,25 dollárnál (273 forint) kevesebb a napi jövedelme. Az éves városi állandó jövedelem átlagosan 21 810 jüan (766 ezer forint). A politikai vezetés az egyre fokozódó és nyilvánvaló nyomás következtében minden jel szerint érzi a cselekvés kényszerét. A társadalomban létező egyenlőtlenségek és jövedelmi szakadékok állandó témái az országos parlamenti és pártrendezvényeknek, s az állami és pártvezetők újra és újra az igazságos elosztást, a különbségek felszámolásának "a szegények felemelésének" szükségességét hangoztatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr225027534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása