Megszólalásra kényszerült a pekingi rendőrség egy 19 évvel korábbi, felderítetlen bűnügy kapcsán, mert a kínai internetes közvéleményben nagyon sokan és rendkívüli  indulattal követelik az eset újbóli vizsgálatát - derült ki a kínai média csütörtöki jelentéseiből.

Csu Linget hivatalosan ismeretlen körülmények között talliummal mérgezték meg még 1995-ben. A mérgezést túlélte, de súlyos agyi károsodást szenvedett, majdnem teljesen megvakult, rendkívül túlsúlyossá vált, fogyatékkal él, ma idős szülei gondozzák. Az eset annak nyomán került felszínre, hogy egy posztgraduális képzésben résztvevő 28 éves férfi a sanghaji Fudan Egyetem kollégiumában a közelmúltban mérgezés áldozata lett. A tett elkövetésével a szobatársát gyanúsítják. A 19 évvel korábbi ügyet 1998-ban gyanúsított és vádemelés nélkül zárták le, ám a téma időről időre megjelent az interneten, olyan utalásokkal, amelyek azt sejttették, hogy Csu szobatársa lehetett a tettes, de a büntetést megúszta, mert állítólag felmenői között több befolyásos politikus is volt.

Decades-old case returns to public eye

Zhu Ling

Híre kelt, hogy az illető, Szun Vej megváltoztatta a nevét és az Egyesült Államokba távozott. A kínai internetezők és az amerikai kínaiak a Fehér Ház honlapján a múlt hétvégén petíciót hirdettek. A Jasmin Szun kiadatását követelők három nap alatt több mint 101 ezer aláírást gyűjtöttek: ez több, mint amire ahhoz van szükség, hogy az amerikai hatóságok foglalkozzanak az üggyel. A pekingi közbiztonsági hivatal most részletes közleményt tett közzé, amelyben egyrészt sajnálatát fejezi ki, amiért nyomozásuk annak idején kudarcot vallott, másrészt ismerteti, hogy az ügyben több mint 130 embert hallgattak ki és száz szervezetet vizsgáltak meg, amelyeknél fellelhető volt a tallium nevű szer, de nem jutottak közelebb a megoldáshoz.

A hatóságok azt állítják, az akkor rendelkezésre álló eszközökkel a bűncselekményt nem tudták felgöngyölíteni, a mérgezés lassú lefolyású volt, a nyomok, a tárgyi bizonyítékok időközben megsemmisültek. A rendőrség kijelentette, hogy a törvények szerint járt el, s munkáját kívülről nem próbálták befolyásolni. Egyúttal arról igyekezett a közvéleményt meggyőzni, hogy vannak esetek, amelyek örökre felderíthetetlenek maradnak. A Hszinhua hírügynökség által idézett szakértő megjegyezte, hogy a rendőrség nem korlátozhatja valakinek a személyes szabadságát, ha maga nem tesz beismerő vallomást, vagy nincsenek ellene terhelő bizonyítékok. Csen Vej-tung mindazonáltal úgy vélte, hogy érdemes lenne új nyomozásba kezdeni a már meglévő modern technikával, hátha áttörést lehetne az ügyben elérni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr95291869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása