A francia luxusmárkákat részesítik előnyben a kínai gazdagok, akik minél tehetősebbek, annál boldogtalanabbak - derül ki a Hurun Kutatóintézet jelentéséből.

A szervezet rendes éves jelentésében 551 milliomost, vagyis több mint 10 millió jüan (350 millió forint) személyes vagyonnal rendelkező kínai gazdagot vizsgált, akik több mint 10 százalékban szupergazdagnak számítanak, vagyis vagyonuk a 100 millió jüant (3,5 milliárd forint) is meghaladja. Átlagéletkoruk 38 év, a férfi-nő arány 7:3 között alakul. A kínai tehetősek meglepően iskolázottak: 43 százalékuk rendelkezik posztgraduális diplomával, a szupergazdagoknál 56 százalék ez az arány. A tanulmány rámutat: a kelet-ázsiai ország gazdagjainak elsőszámú befektetési célpontja az előző évekhez hasonlóan továbbra is az ingatlanpiac, ezüstérmes a részvénypiac, utóbbit ugyanakkor a tavalyihoz képest kevesebben jelölték meg kedvelt befektetésként.

A felmérés eredményei szerint a kínai gazdagok a francia márkákat részesítik előnyben, ha ajándékozásra kerül a sor. Legszívesebben Louis Vuitton-, Chanel-, Cartier-, Dior-termékeket vásárolnak szeretteiknek, a legkedveltebbek közt találhatók ugyanakkor az amerikai Apple, az olasz Gucci és Prada, valamint a nagy-britanniai Burberry márkák is. Luxusútjaik első számú célpontja ennek megfelelően Franciaország, az Egyesült Államokba, Szingapúrba, Svájcba és az Egyesült Királyságba is szívesen utaznak. Az előző évhez képest visszaesett a gazdagok külföldi útjainak száma: tavaly átlagosan négyszer utaztak, az idén már csak háromszor tervezik.  A kínai gazdagok az utazás mellett leginkább olvasni és teát kóstolni szeretnek, sokan fotóznak vagy karaokebárokban pihenik ki magukat. Háromból egy kínai gazdag óragyűjtőnek vallja magát, a kortárs művészeti tárgyak iránt ugyanakkor a korábbinál kevesebben lelkesednek - derül ki a statisztikákból. 

A Hurun Kutatóintézet első ízben vizsgálta azt is, mennyire boldogok a kínai gazdagok. Az eredmények szerint a gazdagság és a boldogság foka között általánosságban fordított az arány. A férfiak életük legboldogabb pillanataként vállalkozásuk beindítását jelölték meg, míg a nők azt, mikor szerelembe estek. Mind a nők, mind a férfiak leginkább egészségük miatt aggódnak, és több időt töltenének gyermekeikkel. Utóbbiaktól azt várják, hogy vegyék át a család üzletét vagy fogjanak maguk is vállalkozásba - írja a jelentés. Kína tehetősei igen keveset alszanak: átlagosan mindössze 6,6 órát naponta.

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr785021881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása